Luxus

A minap egy portrébeszélgetést láttam Zob Katival (melyben többek közt azt is elmondta, hogy a nevét így írja, egy o-val és rövid o-val, a Zoób Katti és KATTI ZOÓB márkanevek csupán - nem is baj, hogy elhangzott ez, ahány újságinterjú, annyiféleképpen látom leírva a nevét). De az interjú nem ezért maradt meg, hanem mert egy érdekes családi történettel demonstrálta, neki mi a luxus.

Történt ugyanis, hogy egy külföldi szereplésekor azt kérték tőle - és más művészektől -, definiálja a luxus fogalmát. Egy tervező esetében ez különösen zavarbaejtő kérés, hiszen aki nem konfekciót gyárt, hanem akár pret-a-porter-t, ahogy a Katti Zoób főleg ezt, de nyilván haute couture-t is, mint minden rendes divatház, az ugye már a tevékenységével magával kimeríti a luxus fogalmát, lévén a luxusiparban érdekelt, luxustermékeket alkot.

De Kati nem a zártkörűen terjesztett, méregdrága kelmékről és nem is a kézműves munkával belőlük épített ruhaszobrokról beszélt, hanem a nagymamájáról. Akinek miután a megyében másodikként lett államosítás tárgya az élete, kijelentette, hogy ő többet nem néz tükörbe és nem megy utcára. Ha nem élhet úgy, és nem öltözhet úgy, ahogyan az szerinte illő és elvárható, ahogyan az az ő nemesi mértéke szerint megfelelő, akkor ezt ő nem akarja látni és azt sem engedi, hogy mások lássák. És Kati nagymamája nem is hagyta el soha a házuk kertjét. Soktízéven át. A divattervezőnő számára ez a belső mérték a luxus. (A teljes sztori e link alatt olvasható, a divattervező weblapján, az 'a tervező' menüpont alatt.)

Ha engem kérdeznének, én személyes szabadságként definiálnám. A férjem kompromisszummentes életnek hívja. De a lényege talán egy: minél inkább te dönthetsz az életedről - érzelmekről, elvekről, anyagiakról egyaránt - a saját értékrendedet követve, annál nagyobb luxusban élsz.