Nem csak regényt írok (Webszerelem, ugye ;)), de főszerkesztek is: a magyar divatéletről riportoló HazaiDivat.hu portál 'anyukája' vagyok. Kiderült, tudja ezt a Kossuth Rádió is, mert felkért, hogy 2010. április 27-én, kedden 9:30 és 10:00 között beszélgessek a stúdióban a divatról, a divatkövetésről. A Napközben című délelőtti műsor vendége lesz Glotz Erika divattervező és Kárpáti Bea pszichológus is, sőt, beszélgetésünkbe telefonon bekapcsolódik majd Bajczár Éva, az Intercolor színbizottság egyetlen magyar delegáltja is. Érczfalvi András műsorvezető arról kérdez majd bennünket, hogy vajon mennyire kerül közel a divatbemutatókon látható divat a napi felhasználókhoz, tehát extrém, vagy nem, ami a kifutókon fut? Illetve hogy a nagyvárosok és a kisebb települések között fennálló divatkövetési különbségnek mi a lehet az oka? A divatot pszichológiai szempontból is vizsgálja majd a műsor: hogyan sérül az, aki bár szeretné, de nem engedheti meg magának, hogy kövesse a divatot, illetve betegség-e a túlzott divatkövetés? Szerinted?
Gyakorlatias ember vagyok. A gyakorlatban hiszek. Mert van úgy, hogy elméletben minden klappol, aztán menet közben kiderül, hogy nem ilyen lovat akartam. Ezért már az egyetem alatt bekopogtattam egy TV szerkesztőségbe, hogy híradóznék - mert azt már az elsőéves Kommunikáció szakos hallgató is tudja, hogy a televíziózás a híradózással kezdődik. A belpolitika nem hevített, főleg nem a pártharcok, a külpolitika viszont annál inkább, éshát mázlim volt, akkorra már felsőfokon bírtam az angolt, így felvettek fordítani egy amerikai TV csatorna napi 24 órás műsorát a World Trade Center robbantásáról. Aztán persze küldtek a Parlamentbe is mikrofonnal, majd az esti élő show műsort szerkeszteni, de végül a szépreményű, országos televíziócsatornának vége lett. (Na nem miattam.)
Rádióra váltottam a TV-t és nem is nagyon bántam. Otthon mindig duruzsolt, na nem a zenés, csakis a beszélgetős adók. Beszélgettem én is, a saját heti műsoromban, fura szerzetekkel, meg a szakértőikkel. De erről később.
Az írás közbejött. Mindig könnyen ment. Kultúra, szűkebben tánc, színház, kiállítás és divat.
Az ezredfordulótól lettem online, de istenigazában csak 2004-től, amikor portálgazdává váltam (HazaiDivat.hu alapító-főszerkesztő, újságíró). Ezóta blogolok - jót tesz az íróizmoknak.