Darnyik Szilvia, aki Via is és ír

Már évek óta nem a koncertek miatt járok a Szigetre. De évek óta járok, rendületlenül - a legelsőtől a legutóbbiig (2010. augusztus 11-16.) minden évben kint voltam. Írhatnám úgy is, nélkülem nincs Sziget - de mert ennek a nagyarcúságnak a valósághoz semmi köze nem lenne, nem írom. Egy ideje azonban már ügy ez nekem: ha esik, ha fúj, ha terhes vagyok, ha nem, kimegyek, hogy átéljem, hogy része legyek. Persze mindig tudósítok is róla, mert mióta médiamunkás lettem, ez is feladatom, de az újságíró objektivitása ilyenkor otthon marad.

Mázlista vagyok, így meghívást kaptam arra a hajóra, mely rádiótörténeti jelentőségű pillanatokra készült 2010. július 2-án. A jelenleg leghallgatottabb reggeli rádióműsor (ezt mondják a felmérések), a Class FM Morning Show-ja most nem a szokásos budapesti stúdióból, hanem egy hajón ringatózva küldött jelet az éterbe. A 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíj hivatalos rádiója ugyanis előbb a füredi mólóról, majd a Balaton közepéről tudósította hallgatóit Európa legnagyobb és legrégebbi vitorlás versenyéről. Ugye nem kell mondjam, mit jelent ez...? Na jó, hát azt, hogy a százszor féltucat gyönyörű vízszelő közt lavírozva, mondhatni a verseny sűrűjébe vethettem be magamat, még vízen innen, de a vitorlázás szabadságélményén - azt testközelből és tömegesen tapasztalva, tetőterasz magasságból szemlélve - abszolút túl. Rákóczi Ferenc és Vadon János Csiszár Jenővel kiegészülve - Sebestyén Balázs megérdemelt szabadságát töltötte épp - vezette a rendhagyó Morning Show-t. Mondom, morning, a reggelem korán (6:00-kor) indult hát, de megérte, mert láthattam, ahogy a versenyre készülődők lassan szállingóznak a kikötőbe, vitorlát bontogatnak, előtte felfrissülés céljából tempóznak néhányat a még parthoz kötött hajók között, aztán széles mosollyal, dagadó mell-lel állva dagadó vitorláik tövében kihajóznak a célvonalra. Admirális érezhet úgy, ahogyan én, amikor hajónk tetőteraszán támasztva a korlátot végigpásztáztam a verseny-menetirányba felsorakozott több mint 600 vitorláson. Na persze csak egy szigorúan pacifista admirális - lévén az volnék. Mármint erősen pacifista. A hajók ráadásul nem másnak, mint épp a Class FM tanácsadójának és műsorvezetőjének, Csiszár Jenőnek a startlövésére rajtoltak, annak a Csiszár Jenőnek, aki kétszer is nyert már Kékszalagot Litkey Farkas és csapata hajójával. Na nem a Jókain, hanem a zsűri hajón - ahová motorcsónak szállította Jenőt - dördült el a startjelző, az admirális-élmény mégis teljes lett... :)

Álmaimban Amerika... Na ja! Nem is író az, aki nem álmodik amerikai kiadásról, már csak az ottani könyvárszínvonal és főleg az itthonihoz képest elképesztő, mega-giga példányszám okán. Hiszen az író azért ír, hogy olvassák, lehetőleg az egész világ, de ha azt nem megy, akkor legalább minél többen. Magyarországon erre egyre kevesebb az esély a kvóta nélkül túlburjánzó címmennyiség okán, de erről máskor. Amerika viszont könyvkiadás szempontból is az álmok országa. Kezdődik ott, hogy minden könyvből - és itt önző módon a regényírókra koncentrálok - két vetet jelenik meg, előbb egy keményfedelű a keményvonalas olvasóknak, akik nem sajnálják a pénzt a tartósabb kötet birtoklásáért, sajnálják viszont az időt, hogy a puhafedeles kiadásra várjanak. Így aztán fegyelmezetten leperkálnak 30 $-t (az most úgy 7.000 Ft) az olvasás öröméért. Tehát igen egy regényért, igen hétezret. (Persze ott más a fizetés minősége, tudom, és valószínűleg az USA-ban is inkább Manhattanben, semmint Brooklynban fogynak el az írói agyak ezen aranyárban mért termékeiből ezrek.) Mert igen, ezekből a keményfedelű kiadásokból bizony 3-5.000 példány kel el, na persze csak akkor ilyen 'kevés', ha az illető író ismeretlen, elsőkötetes, tehát egy no-name senki. A 'kevés' szó azért szerepel idézőjelben, mert itthon a kiadók többsége esténként azon imádkozik, hogy az amerikaihoz hasonló paraméterekkel bíró, magyar íróüdvöskéjének regényéből - az ottani ár feléért-harmadáért - többet vigyenek haza a magyar vevők, mint 500-800 db (!), ha elérné a példányszám az ezret, a kiadó már madarat fogna. Vannak persze üdítő kivételek, amikor két év alatt akár 3.000 példány (néha több is ;)) is gazdára talál, de ahhoz a magyar regényírónak igazán ott kell lennie a szeren. Az amerikai álom viszont ezen a ponton még korántsem ér véget...

2010. május 5-re Náray Tamás 2010 Nyári szalonbemutatójára voltam hivatalos. Summer Dream & Yachting - hát igen, Tamás a nagyot álmodók közül való, gazdasági válság ide vagy oda, ő nem fogja vissza a vágyait. Egyébként meg minek is tenné? Kedvenc korszakom, a '20-as évek legvége, '30-asok eleje, amikor flitteres chelston ruha és fejpánt, tollboa meg hosszú szipka nélkül ember (közelebbről nő) nem volt, aki ki lépett az utcára. Ha az akkori, Nagy Gazdasági Világválságban lehetett, most miért volna tilos mulatni, yachton élvezni a nyarat? Ha telik rá. Ha meg nem telik, akkor legalább második bőrként magunkra húzni a napsütötte, szeles szabadság hangulatát. Vagy ha arra sem telne, hát legalább egy este erejéig elképzelni, hogy milyen lenne, ha... Ezzel érthet egyet Zséda, Détár Enikő, Ördög Nóra és Dávid Ibolya is - mert mind ott ültek a szalonkifutót övező nézőtéren. Nem lehet elég korán kezdeni alapon az énekesnő még kisfiát, sőt, férjét is magával hozta. A gyerkőccel - gondolom, a szükség okán - át is szaladt kétszer a kifutón, amit Náray profi modelljei, a 'jól bevált szüzek' hiba nélkül oldottak meg. A jelenet tanulsága, hogy nem könnyű trendi anyukának lenni. A bemutatón egyébként az RTL Klub is forgatott, a Fókusz és a Reflektor is riportolt az eseményről. Végre, hogy a divat, és a magyar divat helyet kap a magyar médiában főműsoridőben az egyik legnézettebb csatornán! Nem mondom, hogy a divat a legfontosabb közügy, és főleg nem akkor, amikor az ételt megvenni, közüzemi számlát kifizetni is átlagprobléma, de ha van valamink, ami érték, arról hadd tudjunk már itthon is, ne csak Dubai-ban meg az USA-ban...