Mázlista vagyok, így meghívást kaptam arra a hajóra, mely rádiótörténeti jelentőségű pillanatokra készült 2010. július 2-án. A jelenleg leghallgatottabb reggeli rádióműsor (ezt mondják a felmérések), a Class FM Morning Show-ja most nem a szokásos budapesti stúdióból, hanem egy hajón ringatózva küldött jelet az éterbe. A 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíj hivatalos rádiója ugyanis előbb a füredi mólóról, majd a Balaton közepéről tudósította hallgatóit Európa legnagyobb és legrégebbi vitorlás versenyéről. Ugye nem kell mondjam, mit jelent ez...? Na jó, hát azt, hogy a százszor féltucat gyönyörű vízszelő közt lavírozva, mondhatni a verseny sűrűjébe vethettem be magamat, még vízen innen, de a vitorlázás szabadságélményén - azt testközelből és tömegesen tapasztalva, tetőterasz magasságból szemlélve - abszolút túl. Rákóczi Ferenc és Vadon János Csiszár Jenővel kiegészülve - Sebestyén Balázs megérdemelt szabadságát töltötte épp - vezette a rendhagyó Morning Show-t. Mondom, morning, a reggelem korán (6:00-kor) indult hát, de megérte, mert láthattam, ahogy a versenyre készülődők lassan szállingóznak a kikötőbe, vitorlát bontogatnak, előtte felfrissülés céljából tempóznak néhányat a még parthoz kötött hajók között, aztán széles mosollyal, dagadó mell-lel állva dagadó vitorláik tövében kihajóznak a célvonalra. Admirális érezhet úgy, ahogyan én, amikor hajónk tetőteraszán támasztva a korlátot végigpásztáztam a verseny-menetirányba felsorakozott több mint 600 vitorláson. Na persze csak egy szigorúan pacifista admirális - lévén az volnék. Mármint erősen pacifista. A hajók ráadásul nem másnak, mint épp a Class FM tanácsadójának és műsorvezetőjének, Csiszár Jenőnek a startlövésére rajtoltak, annak a Csiszár Jenőnek, aki kétszer is nyert már Kékszalagot Litkey Farkas és csapata hajójával. Na nem a Jókain, hanem a zsűri hajón - ahová motorcsónak szállította Jenőt - dördült el a startjelző, az admirális-élmény mégis teljes lett... :)
Péntek 13.2008. június 13-a péntek volt. Mégis ettől a naptól virítanak pipacspiros plakátok az M2-es és M3-as vonalak metrókocsijaiban, hirdetve: "Az érzelmek megszentelik a helyszínt, ahol születnek." És tényleg. Mert ha metrón, ha buszon, ha klubban vagy ha az interneten szólít le a 'Nagy Ő', akkor is szerelem a vége. A szerelem pedig szerencse - herdál, aki válogat, honnan jöhet be az életébe. Erről szól többek közt Webszerelem könyvem, amely egy internetes társkeresés krónikája.