Vissza

Náray Nyár 2010

2010. május 5-re Náray Tamás 2010 Nyári szalonbemutatójára voltam hivatalos. Summer Dream & Yachting - hát igen, Tamás a nagyot álmodók közül való, gazdasági válság ide vagy oda, ő nem fogja vissza a vágyait. Egyébként meg minek is tenné? Kedvenc korszakom, a '20-as évek legvége, '30-asok eleje, amikor flitteres chelston ruha és fejpánt, tollboa meg hosszú szipka nélkül ember (közelebbről nő) nem volt, aki ki lépett az utcára. Ha az akkori, Nagy Gazdasági Világválságban lehetett, most miért volna tilos mulatni, yachton élvezni a nyarat? Ha telik rá. Ha meg nem telik, akkor legalább második bőrként magunkra húzni a napsütötte, szeles szabadság hangulatát. Vagy ha arra sem telne, hát legalább egy este erejéig elképzelni, hogy milyen lenne, ha... Ezzel érthet egyet Zséda, Détár Enikő, Ördög Nóra és Dávid Ibolya is - mert mind ott ültek a szalonkifutót övező nézőtéren. Nem lehet elég korán kezdeni alapon az énekesnő még kisfiát, sőt, férjét is magával hozta. A gyerkőccel - gondolom, a szükség okán - át is szaladt kétszer a kifutón, amit Náray profi modelljei, a 'jól bevált szüzek' hiba nélkül oldottak meg. A jelenet tanulsága, hogy nem könnyű trendi anyukának lenni. A bemutatón egyébként az RTL Klub is forgatott, a Fókusz és a Reflektor is riportolt az eseményről. Végre, hogy a divat, és a magyar divat helyet kap a magyar médiában főműsoridőben az egyik legnézettebb csatornán! Nem mondom, hogy a divat a legfontosabb közügy, és főleg nem akkor, amikor az ételt megvenni, közüzemi számlát kifizetni is átlagprobléma, de ha van valamink, ami érték, arról hadd tudjunk már itthon is, ne csak Dubai-ban meg az USA-ban...



Náray Tavasz

Tegnap este (2010. március 4.) Náray Tamás divatbemutatón voltam. Csepregi Éva világos blézerben és hölgytársasággal érkezett, Verebes István piros talpú, fekete Náray tűsarkút viselő karcsú, barna lányát kísérte el, Békés Itala színművésznő pedig az egész bemutató alatt a pillanatot igyekezett fémdobozba zárni. Az új Náray szalon maga is egy csodás ékszerdoboz: az impozáns, fehér, bőrbevonatú fal NARAY logós gombokkal tűzve középen és a pulton mozdulatlanná parancsolt, grapefruit méretű díszgömbök kényes egyensúlya a pulton mind azt sugallják: tökéletes helyre érkeztünk. Az öltöző azonban csajosan vidám, meleg fényei napmeleggel bíztatják a Náray ruhák közt vadászó amazont. A szalon elhelyezkedése pedig méltó közegbe helyezte a márkát: a sarkon Louis Vuitton szalon, szemben az Operaház - tehát az új helyszín a Budapest közepévé vált, a Váci utca hajdani szerepét átvett és újraélesztő Andrássy útról nyíló Hajós utca. Az a legjobb a Náray bemutatókban, hogy az ember ott fesztelenül lehet jólöltözött. Talán éppen azért, mert Tamás ruháival is és a minden nyilatkozatában, minden bemutató-felvezetőjében arról beszél, hogy szerinte a nő legyen nőies, ráadásul merészen vállalva annak kellékeit. 'Próbálkoztam a minimál dizájnnal, de nekem az nem megy. A ruhák most is díszesek, jól felcsicsáztuk őket' - készített fel Tamás most is a látványra, amit tőle egyébként is minden jelenlévő vár: a sok masnira, a kivül-belül más-más mintával díszített, kivarrott kézelőre, a rojtok és fodrok özönére - mely utóbbi egyébként is a 2010 Tavasz/Nyári trend egyik kulcsdarabja.



Luxus

A minap egy portrébeszélgetést láttam Zob Katival (melyben többek közt azt is elmondta, hogy a nevét így írja, egy o-val és rövid o-val, a Zoób Katti és KATTI ZOÓB márkanevek csupán - nem is baj, hogy elhangzott ez, ahány újságinterjú, annyiféleképpen látom leírva a nevét). De az interjú nem ezért maradt meg, hanem mert egy érdekes családi történettel demonstrálta, neki mi a luxus.